Emlékmenet a totalitárius diktatúrák áldozataiért

A totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapja alkalmából rendeztek emlékmenetet Budapesten, augusztus 23-án, mely megemlékezésen településünk küldöttjei is részt vettek.

 

Ezt a napot, az 1939-ben megkötött Molotov-Ribbentrop paktum aláírásának napját, magyar-lengyel-litván kezdeményezésre az Európai Unió országainak igazságügy miniszterei nyilvánították emléknappá hét évvel ezelőtt, hogy ezzel is erősítsék a kollektív európai emlékezetet.

A csütörtök esti megemlékezés a Kossuth téren, a Gróf Andrássy Gyula miniszterelnök lovas szobránál felállított színpadon tartott műsorral kezdődött. Innen a résztvevők a Duna partra vonultak, ahol elhelyezték fehér rózsáikat és mécseseiket a Cipők című szoboregyüttesnél, majd az emlékmenet pénzügyőr fúvószenekar felvezetéssel a Terror Háza Múzeumhoz sétált, ahol a beszédek után mécsest gyújtottunk a Hősök falánál.

 

Az eseményről készült képgaléria az alábbi linken megtekinthető: Emlékmenet a totalitárius diktatúrák áldozataiért - 2018