Győrasszonyfán a Muzsikás együttes

A héten jelent meg egy rövid cikk megyei napilapunkban, a Kisalföldben, melyet itt is közzé teszünk.

"Tápszentmiklóson, Győrtől 30 kilóméterre tanítok. Bár sok mindent megteszünk, szervezünk a gyerekeinknek, a vidéki iskolák lehetőségei korlátozottak. Visszük őket színházba, moziba, korcsolyázni, úszni, de bizony az utazás komoly szervezést igényel és nem kevés pénzbe kerül.

Ezért jelent számunkra óriási örömöt a lehetőség, amit a Muzsikás együttes felkínált számunkra az Énekóra MOL-ban c. programjuk keretében. Helyben tartanak nekünk egy rendhagyó énekórát élő muzsikával. Az élő zene varázsát nem pótolhatja semmilyen jó minőségű felvétel és még az interaktív tábla sem.

Minden elismerésem a zenekaré, amelyek tagjai a fél világot bejárva felvállalták ezt a küldetést, hogy a magyar népzenét közvetítsék a jövő nemzedéke számára, visszavigyék ezt a fajta kultúrát oda, ahonnét származik.

Helyzetünk speciális, mivel az iskola két telephelyen működik, Tápszentmiklóson a felső, tőle 5 kilóméterre Győrasszonyfán az alsó tagozat, négy település diákjait egyben tartva. A zenekar ezt is vállalta, hogy nem a gyerekeket kell utaztatnunk, hanem ők a két telephelyen különóra keretében tartják meg programjukat. Mindez az iskola számára teljesen ingyenes, saját keretünk erre nem is lenne.

Tóth Piroska, tanító"


A Muzsikás együttes fellépésére a Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola Győrasszonyfai Telephelyén március 2-án, csütörtökön, délelőtt 10 órától kerül sor, mely rendezvényre a belépés ingyenes! Várunk mindenkit sok szeretettel!

fotó: muzsikas.hu