Az alábbiakban Kuruczné B. Márta tanárnő írását közöljük:

"A hétvégén (péntek, szombat, vasárnap) rendezte meg a Hontravel Kft. a NÉPEK TÁNCA, NÉPEK ZENÉJE Ki mit tud? országos döntőjét, Harkányban. Nagy izgalommal készültünk a tápszentmiklósi iskola Vadgesztenye citeraegyüttesével és az Apraja-nagyja citeraegyüttessel (unokáimmal) a versenyre. Csoportjainkat péntek estére osztották be, így szombatunk fürödhettünk, szaunázhattunk és nézhettük a többi csoport produkcióit.

Pénteken és szombaton este vidám, táncos esten szórakozhattak a versenyzők, de többen a népzenélést, néptáncot választottuk.
A
z eredményhirdetésre vasárnap 11 órakor került sor. Óriási ujjongás kísérte az eredmény közlését, amikor kiderült, hogy mindkét csoportunk KIEMELT ARANY minősítést kapott.

A verseny mindhárom fordulójában nagyon sok segítséget, támogatást kaptunk.
Köszönjük az anyagi és erkölcsi támogatást Győrasszonyfa község önkormányzatának, a képviselő testületnek és Valiczkó Mihály Polgármester Úrnak."

Kuruczné B. Márta, művészeti vezető